Háború Ukrajnában

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.











Ha már győzelemről nem tudott beszélni, Putyin legalább felvonultatta a tankjait – képgaléria
 

Ha már győzelemről nem tudott beszélni, Putyin legalább felvonultatta a tankjait – képgaléria

Az erőfitogtatás és a hazafias érzület éves demonstrációja lett a május 9-ei Győzelem napi felvonulás a moszkvai Vörös téren, valamint Oroszország több más városában. A második világháborúban 27 millió szovjet állampolgár vesztette életét, a Szovjetunió vesztesége minden más országénál nagyobb volt. A megemlékezés az 1945-ben a nácik felett aratott győzelemről azonban idén önmagán is túlmutatott az Ukrajna ellen indított háború miatt: ezúttal nem Európa felszabadítása volt a középpontban, hanem a „különleges katonai művelet”, amely Vlagyimir Putyin szerint egy független, erős, szuverén ország „helyes döntése” volt, és az „anyaország” megvédéséről szól.

hvg.hu hvg.hu